10
+ 10

„…csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké. Ha csupán anyagi javakért dolgozunk: magunk építjük magunk köré börtönünket. Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni.”

A „Királyhegyesért Közalapítvány” Királyhegyes község képviselő-testületének kezdeményezésére 1996-ban alakult. Induló tőkéje, amit az önkormányzat biztosított , 100 000 Ft. volt.
Célkitűzései: a község gyermekintézményeinek, sport és szabadidős tevékenységének, valamint önszerveződő civil csoportok anyagi támogatása. Az Alapítvány kuratóriumának alapító tagjai voltak 1996-ban: Stranszky Jánosné elnök Kiss Gyuláné pénztáros Búvár Mihály Suhajda Mihályné Farkas Ferenc.

Az elmúlt esztendők során, számos olyan kezdeményezésnek voltak anyagi, illetve erkölcsi támogatói, amely kis közösségünk összetartozását kívánta szolgálni. 1996-ban még csak a kezdete volt, a mára már országosan elterjedt falunapi megemlékezéseknek.
Ezen rendezvényeinken , az alapítvány mindig kiemelt szerepet vállalt, azért, hogy régi emlékeinket megőrizzük , lokálpatriotizmusunkat erősítsük. A Falunapi rendezvényeinkre, Suhajda Mihályné kezdeményezésére, meghívtuk a Királyhegyesről elszármazott honfitársainkat. Tudjuk, hogy ezek az emberek szívesen jönnek haza, hiszen múltjuk, gyermekkoruk, emlékeik idekötik őket. 2000. évtől,
Fazekas Imre és családja kezdeményezésére minden, az évben született kisgyermek életfát kapott ajándékba. Ezt a hagyomány a mai napig őrizik, és őrizni is szeretnék.

A millennium évében, 2000.-ben, az év tiszteletére határozott úgy a község képviselő-testülete, hogy a Falunap alkalmából köszönti a 25. illetve 50. házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat. Ezen párokat az Alapítvány emléklappal, illetve virágcsokorral köszönti minden esztendőben.
Nagy hangsúlyt fektet a kultúra, a közművelődés támogatására is. A Hegyesi dalkör működésének kiadási költégeihez nagyban hozzájárutak.
Örömmel vesszik, ha az oktatási intézmények részéről kapnak kérést valamilyen hasznos cél támogatására pl. kirándulások, versenyek stb…Ezeknek a kéréseknek mindig igyekeznek eleget tenni.

Évek óta egyre több magánszemély ajánlja fel személyi jövedelemadójának 1 %-át , az Alapítvány javára. Ezeket a felajánlásokat , és minden más egyéb támogatást ez úton is tisztelettel megköszönjük !

Királyhegyesért Közalapítvány adószáma: 18458219-106