mfp_logo

Helyi Esélyegyenlőségi Program

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló (2003. évi CXXV.) törvény értelmében minden települési önkormányzatnak rendelkeznie kell 5 évre szóló helyi esélyegyenlőségi programmal (HEP), amely HEP-eket két évente felül kell vizsgálni.

A helyi esélyegyenlőségi programok elkészítésében a Türr István Képző és Kutató Intézet mentori szolgáltatás és képzés formájában nyújtott segítséget az önkormányzatok számára.
Az önkormányzati testület által jóváhagyott, helyi esélyegyenlőségi program az alábbi felületen érhető el:

Felhívjuk figyelmét, hogy a 2013-as évben elfogadott és az előírtaknak megfelelően, már felülvizsgált HEP-ek esetében a felülvizsgálat időpontja jelenik meg az önkormányzati jóváhagyás dátumaként. A nyilvánosságra hozott dokumentum tartalmazza az eredeti helyi esélyegyenlőségi programot, az annak elfogadásáról szóló határozatot, valamint a felülvizsgált HEP-et és a vonatkozó határozatot.