V. Hegyesi Fesztivál - Magyarbánhegyes - 2006


Galéria >>>

2006. augusztus 26-án (szombaton) Magyarbánhegyesen rendezték meg 5. alkalommal a „hegyes” végződésű települések szakmai, sport és kulturális fesztiválját. 9 település önkormányzatának megállapodásával született meg ez a most már komoly hagyományokkal, és több ezer résztvevővel megrendezésre kerülő esemény. Az ötletgazda Kunhegyes két alkalommal adott otthont a Hegyesi Fesztiválnak, majd Nagyhegyes és Mezőhegyes vállalta a rendezvény lebonyolítását ebben az évben pedig Magyarbánhegyes látta vendégül a településeket. Név szerint: Kunhegyest, Mezőhegyest, Nagyhegyest, Kishegyest, Magyarbánhegyest, Oromhegyest, Bácsfeketehegy-Feketicst és Királyhegyest.
Az ünnepség 9 órakor, minden település résztvevőinek színes, zenés felvonulásával kezdődött, majd a főtéri park színpadán folytatódott a polgármesterek településüket bemutató megnyitójával. Ezután a kulturális, és sport rendezvények következtek.
Királyhegyes község az országos ezüst minősítésű Hegyesi Népdalkörrel, Baka András szólóénekével, az Ifjúsági Tánczenekarával – mindkét együttes vezetője Mátó Mátyás tanár úr – és a Kiss Éva Anna irányításával működő Modern Táncklub műsorával képviselték a települést, nem kis sikerrel. Legkisebb település lévén őszinte elismerésekkel jutalmazták a produkciókat. A jelenlevő királyhegyesieknek igazán volt miért „kihúzni” magukat.
Az amatőr képzőművészeti kiállításon Suhajda Mihályné, és Sfrangeu Delia gyönyörű szép gobelinjeikkel mutatkoztak be.
A falut bemutató tabló, egész nap látható volt az magyarbánhegyesi Művelődési Házban. A fellépők és közeli hozzátartozók utaztatási és ellátási költségeit a községi önkormányzat állta.
A 82 fős csoportot Horváth Lajos polgármester, Lovászné Borbás Erika körjegyző asszony, Suhajda Mihályné alpolgármester, Horváth Lajosné és Katona István képviselők kísérték.
Néhány ízelítő a programokból: települések zenés felvonulása, amatőr művészeti csoportok fellépése, főzőverseny, polgármesterek virtusa, kispályás labdarúgó mérkőzések, Desperado Együttes fellépése, Kacor Ferenc műsora, Kerozin Együttes fellépése, Tűzijáték, Utcabál a Fehér Holló Együttes közreműködésével.

<<< Vissza